Mark Guiliana Jazz Quartet
Jazznap.hu – Bende Zsolt
Retrospektív (Jazztegnap) rovatunkban először a tavaszi koncertszezon talán leginkább megkerülhetetlen fellépésével, Mark Guiliana kvartettjének Müpa Fesztivál Színház-beli estjével foglalkozunk a neves gitáros, Bende Zsolt írásában.
Mark Guiliana dobos a Müpában mutatkozott be kvartettjével (Fabian Almazar – zongora, Jason Rigby – szaxofon, Chris Morrisey – bőgő, április 24), és ebből az alkalomból finom, érzékeny, visszafogott, mégis feszes és átható, szinte a minimalizmusra törekvő dallamokkal, ám annál összetettebb ritmusokkal megtűzdelt játékmód szem- és fültanúi lehettünk. A 37 éves dobos, aki már más felállással járt Magyarországon, de ezzel az együttesével most mutatkozott be. A lakóhelyéről választotta új lemezének címét (Jersey), melynek megjelenése adta a több tucat országot érintő turnéjuk apropóját.
Ahogy belekezdtek, már az első ütemeknél beigazolódott számomra, hogy jó döntés volt rászánni az időt az esti motorozásra a Müpába. Finom és lágy, az egész termet átrezgető hangzással, de határozott irányvonalat képviselve szólalt meg a meglepetésként ható nyitó darab, egy Bob Marley átdolgozás Johnny Was címmel. A korábbi lemezről a From You című kompozíció következett: komplex, páratlan ritmusciklusok ismétlődéseinek tetején gördülékeny dallamvonalként jelent meg a téma, amit a bőgő unisono zongorával, utána a szaxofonnal váltva vitt tovább.
A zongorista Fabian Almazart akár a trombitás Terence Blanchard zenekarából is sokan ismerhetik, aki több kiemelkedő fiatal tehetséget foglalkoztatott zenekarában (köztük pl. Aaron Parks zongoristát érdemes megemlíteni). Könnyed és szabad játékmódja, lenyűgöző fluiditása azonnal figyelmet vívott ki magának. Különösen szimpatikus volt, ahogy a ritmusszekció teret adott Jason Rigbynek a kibontakozáshoz. A bársonyos, Lovanóra emlékeztető tónusú szaxofonos szólója alatt nem átallottak egy két harmóniából álló riffet jó sokáig játszani anélkül, hogy hozzátettek volna frappáns dolgokat – és ez így szólt igazán jól.
Az erős kezdéshez képest a zenei utazás a közepe táján egy dúros hangvételű darab alatt mintha kissé a nyomatékát vesztette volna, de ezt azután hamar kompenzálta a következő mű gondosan szerkesztett volta és hatásos ereje. Ehhez Chris Morrissey bőgős mindentudó, vajpuha soundja szolgáltatott biztos talapzatot.
Néha talán már már az ECM-re is emlékeztető, de összességében a változatos zenei kifejezésformák széles spektrumát átölelő muzsika utaztat, elgondolkodtat… de mindig visszahoz a jelenbe. Talán – több elemből összeadódó – maisága miatt emlegetik ezt a zenekart úgy, mint amelyik a trendek legelején jár. Még fiatalok, de már őket utánozzák. Összességében egy igazán felemelő, inspiráló hangszínháznak lehettünk tanúi, ahol a mindegyik muzsikus szólóiban megnyilvánuló egyéni kvalitás egy egységes egésszé olvadt össze azzal együtt, hogy ez egy dob-, és ritmuscentrikus négyes. Ez ma a Mark Guiliana Jazz Quartet, amelyről holnap is rengeteget fogunk még hallani.
Legutóbbi hozzászólások